TUDJ MEG TÖBBET RÓLAM

Ha eljutottál erre az oldalra, feltehetően szeretnél megtudni rólam egyet s mást. Azt már bizonyára kiderítetted, hogy engem Sári Bencének hívnak, szóval gondolom ennél több részletre vagy kíváncsi 🙂
  
1982-ben születtem Budapesten. Jelenleg Szokolyán élek feleségemmel, kislányunkkal, két kutyával, egy macskával és néhány tyúkkal. Azt is valószínűsítem, hogy leginkább arra vagy kíváncsi, hogy hogyan viszonyulok a fényképészethez, ezért rá is kanyarodnék a lényegre.

A fotózás már gyerekkorom óta érdekelt, nagyon sokáig ez volt (és még ma is ez) az elsőszámú hobbim. Ennek megfelelően nem is vertem nagydobra az egészet, ahogy mondani szokás, inkább csak a fióknak fotóztam. Mígnem 2019-ben rá nem jöttem, hogy nemcsak hobbiszerűen szeretnék fotózni, hanem ez az ami engem igazán érdekel, ezt akarom csinálni. Elhatároztam, hogy ez lesz az én hivatásom: fotográfus leszek. Ezen felbuzdulva jelentkeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia Mester szakára, ahova sikeresen felvételt nyertem.

Azóta el is végeztem az egyetemet. 2019-ban indítottam el saját fotós vállalkozásomat. Hozzám legközelebb egyébként a dokumentarista fotózás áll. Nagyon érdekelnek a hétköznapi, egyszerű történetek.
  
A profilomat igyekeztem úgy kialakítani, hogy egybecsengjen a számomra oly kedves dokumentarizmussal. Ezért esett a választásom az esküvő és családfotózásra, amiket a már említett dokumentarista szemlélettel igyekszem megörökíteni. Ezeken kívül folyamatosan dolgozom önálló projektjeimen is.
  
Fotósként folyamatosan azt keresem, hogy mit és hogyan lehetne vizuálisan, állóképekkel elmesélni, amiben az a jó, hogy az ember megtanul maga körül olyan apró részleteket észrevenni, amik mellett amúgy csak elsétálna.