Munkám a fotográfiának azon felvetésével foglalkozik, miszerint a fénykép nem képes a valóság pontos ábrázolására, habár a köztudatban talán még a mai napig ez él: fotó az amit látunk, tehát a valóság.
Épített kamerámmal, olyan fikcionált képeket hoztam létre, ami kilenc random módon kiválasztott fényképezőgép objektív leképezését rögzíti egyazon fényérzékeny felületre. A fotografikus kép nem képes a valóság pontos ábrázolására: nem leképezi, hanem “megteremti” a azt. Az én esetemben ez az állítás még hangsúlyosabbá válik, hiszen egy képben kilenc féle “valóság” jön létre. Ennek a képi valóságnak a létrejöttében szerepe van az alkotónak, a nézőnek, mint befogadónak, illetve fontos szerepe van a technikának is. A kilenc különböző objektív, az eltérő optikai tulajdonságok által kínál új szempontokat illetve lehetőségeket a valóság értelmezéséhez, ami rávilágít arra, hogy a fényképezés aktusa – ahogy Vilém Flusser hangsúlyozza – döntések összetett halmazát foglalja magában, amelyek mind befolyással vannak a végső képre. A kamerám által létrehozott összetett kép egy példa arra, hogy a fényképek hogyan kombinálhatók és értelmezhetők újra, hogyan hoznak létre újabb és újabb jelentéseket. A különboző gyújtótávolságú objektívek más és más látószögeket eredményeznek, ugyanazon jelenetet egymástól eltérő perspektívában, képkivágásban jelenítik meg, mindegyiket különböző leképezési tulajdonságokkal.
Munkámmal arra szeretném késztetni a nézőt, hogy kérdéseket tegyen fel a látás és a valóság közötti kapcsolatról, és elgondolkodjon az alkotói folyamat komplexitásán, az emberi érzékek működésén és a valóság értelmezésén.
Diplomamunkám konzulense Gerhes Gábor volt.